Bonyolult, ez az ukrajnai válság legtalálóbb jelzője. A politikai, gazdasági, katonai, etnikai, humanitárius szempontok bármelyikét elemeznénk, bár külön-külön nem is érdemes, annyira összetett a helyzet, erre a következtetésre jutunk.
Utólag a történészek meg fogják állapítani, mint például a második világháború, vagy Jugoszlávia szétesése esetében, mit lehetett, illetve kellett volna tenni, a sok áldozatot követelő háború elkerülése érdekében.
Az egyértelmű, hogy Ukrajna orosz katonai lerohanása elfogadhatatlan az Európai Unió és a NATO országai számára. A Krím félsziget és Szevasztopol erőszakos és illegális annektálása is az volt, viszont az alkalmazott gazdasági szankciók nem vezettek eredményre.
Putyin felbátorodott. A bevált krími forgatókönyv alapján kezdett manőverezni, úgymond az ukrajnai oroszok védelmezőjeként, az ukrán kormány nacionalista intézkedései következtében.
Az orosz-ukrán határmenti hadgyakorlatok eleinte kapóra jöttek néhány állam-illetve kormányfőnek, mondhatni jót tett nekik Putyin.
Joe Biden amerikai elnök népszerűségvesztése megáll, hisz elterelődik a figyelem a belpolitikai nehézségekről.
Boris Johnson angol miniszterelnök belpolitikai botrányai helyett, a háború elkerülését szolgáló diplomáciai lépései kerülnek előtérbe.
Emmanuel Macron számára, a választások előtt nagy lehetőség volt arra, hogy Putyinnal tárgyalva, Európa vezetőjeként lépjen fel.
Eleinte Orbán Viktor békemisszionáriusi szerepét, tekintettel a Putyinhoz való kötődését, pozitívan lehetett értékelni. Később, mikor a válság eszkalálódott fogcsikorgatva, de aláírta az Oroszország elleni egységes uniós szankciókat, ami választási ígéreteinek egy részét, a rezsicsökkentést, megkérdőjelezi.
Most már késő azon filozofálni, hogy esetleg nem kellett volna úgy sarokba szorítani Putyint, hogy csak a teljes kapitulálás vagy az ukrajnai nyílt beavatkozás lehetőségei közül választhasson.
Talán egy tízéves moratórium Ukrajna NATO csatlakozására vonatkozóan elkerülhette volna a konfliktus eszkalációját. Jens Stoltenberg főtitkár ugyanis a tavalyi brüsszeli NATO-csúcson leszögezte, hogy Ukrajnának számos további feltételt kell teljesítenie ahhoz, hogy felvételt nyerjen a szervezetbe, illetve pontos menetrendet sem jelöltek ki erre vonatkozóan.
Eleinte, több elemzővel egyetemben én is bíztam az ukrajnai válság kölcsönös engedmények útján történő rendezésében, a kubai rakétaválság mintájára. Nem
vettem figyelembe, hogy Kuba alig kétszáz kilométerre van Amerikától, míg Ukrajna távol. Most Amerikát semmilyen veszély sem fenyegeti.
Egyértelmű, hogy Európában a háborúnak csak vesztesei lesznek, egyedüli nyertes az USA. Figyelembe véve az európai országok energiafüggőségét, az orosz piac felvevőkapacitását, megállapítható, Európában mindenki rosszul jár.
A gazdasági szankciókról az a vicc jut eszembe, amelyben a sündisznó veri a fiát és közben hajtogatja: -hidd el fiam nekem jobban fáj.
Putyin gazdasági szempontból jót tett Amerikának, a NATO-t pedig szervezetileg rázta össze.
Lakatos P.
