Nem sokkal a Mauritius-i november 10.-i parlamenti választásokat követően, egyhetes körutazásomon tapasztaltam azt a felszabadult, euforikus lakossági hangulatot, amilyet éreztünk mi is Romániában 1990 januárjában.
79 százalékos részvétel mellett, a soknemzetiségű és vallású lakosság, arra a 2021-ben alakult „Szövetség a Változásra” adta le voksát, amely nemvárt, földcsuszamlásszerű győzelmet aratva, megszerezte a mandátumok 62,6 százalékát.
A választók menesztették a korrupcióval, lehallgatásokkal, hatalmi túlkapásokkal 2017 óta kormányzó, nepotizmussal vádolt miniszterelnököt, aki apjától vette át a kormánybotot és győzelme érdekében a választás előtti héten betiltotta a közösségi médiát.
Az 1,3 millió lakosú kicsiny szigetállamban, amely Afrika keleti partjától kb. 3000 km-re, Madagaszkártól 900 km-re keletre fekszik az Indiai-óceánban, a választás külföldi és Tik Tok-os digitális befolyásmentes volt.
Miért soroltam fel mindezeket?
Tanulság arra nézve, hogy Dél-Afrika legfejlettebb államában a választók nem annyira a megélhetési gondok miatt, mint inkább a korrupció és a hatalommal való visszaélés ellen szavaztak tömegesen bizalmat egy közép-bal szövetségnek.
Romániában jelen pillanatban szinte elképzelhetetlen egy ilyen típusú összefogás az államfőválasztáson, a sokat hirdetett uniós értékek, a NATO-tagság megőrzése érdekében.
Egy éve a szociáldemokraták és a liberálisok nem győzték eleget hangoztatni a közös államfőjelölt lehetőségét, hogy fél éve, különböző egyéni és pártérdekek miatt más utat válasszanak.
Most az új parlamenti erőviszonyok ismeretében, az EU-elkötelezett négy párt és a nemzeti kisebbségek képviselői próbálnak közös nevezőre jutni, összekapcsolva a kormánykoalíciós tárgyalásokkal.
Reménytelennek látszik ebben a felállásban, mert felhalmozódtak a sokéves vádaskodások, egymást lejárató nyilatkozatok.
A folyamatos választási ellenségképzés, (Soros, Brüsszel, Gyurcsány) eddig csak Orbán Viktornak vált be, mert megvolt rá a szükséges kormányzati anyagi háttér, médiafelület és a parlamenti kétharmados többség, amivel szüksége szerint módosíthatta az alkotmányt, valamint a választási törvényeket.
Romániában miután a liberálisok éveken keresztül „vörös pestisnek” becézték a szociáldemokratákat, de szükség esetén kormánykoalícióra léptek velük, lejáratva ezáltal a politikai pártok amúgy is csekély presztízsét.
Mi több, még a sikeres szociális intézkedések (nyugdíj- és minimálbéremelés, energiahordozók árának kordában tartása stb.) meghozatalát sem tudták úgy kommunikálni, hogy voksoláskor a választók ezt díjazzák. Tanulhattak volna hatékony kormányzati sikerpropagandát Orbán Viktortól.
Esetleg a szélsőjobb, a populisták, az Unió- és NATO-ellenesek, valamint a szuverenitás híveinek előretörése kényszeríthetné ki ideig-óráig a demokratikus erők összefogását.
Hiba lenne az említett erők előretörését kizárólag az orosz digitális befolyásolás számlájára írni. Ehhez bőven hozzájárultak a romániai mainstream pártok többéves stratégiai és taktikai hibái.
A kiábrándult választók hajlamosak elfogadni a számukra jól hangzó ígéreteket és értékítéleteket, anélkül, hogy vizsgálnák valóságtartalmukat, valamint megvalósíthatóságukat.
Elnézést a profán hasonlatért, de ilyenkor, karácsony előtt mintha a csodavárás misztériuma lengené körül a politikai alkudozásokat, a megváltó államfőjelölt keresését.
Lakatos P.
