Gazdaság Politika

Választások utáni gazdaságpolitika

Megszokott gyakorlat, hogy a regnáló kormányok, a választási kampányban minden evidencia ellenére tagadják a túlköltekezés tényét és ígérik, nem lesznek azonnali megszorítások, adóemelések.

„Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó” -tartja a közmondás, de ezt egyes kormányok nem érzik magukra nézve kötelezőnek.

A gazdasági elemzők előre jelzik a megszorítások szükségességét az adott helyzetben, amikor bukdácsol a nemzetgazdaság, rekordmagas a költségvetés hiánya, viszont az elkötelezett kormánypárti választókat ez nem tántorítja el.

Így történt ez Magyarországon is, ahol júniusi választásokat követően az Orbán-kormány a költségvetési bevételek növelése érdekében új adócsomagot jelentett be, arról döntve, hogy védelmi hozzájárulást kell fizetnie minden olyan multinacionális vállalatnak, amely a háborús időkben extraprofitra tett szert.

Alapvetően a többször megszüntetés előtt álló bankadó szélesebb körben alkalmazásáról, a 2013-ban ideiglenesen bevezetett tranzakciós illeték mértékének emeléséről, illetve az energiaszektor és a multinacionális cégek extraprofit adójának szinten tartásáról van szó.

A tranzakciós illetéket végső soron most is és ezután is a lakosság fizeti meg, erre az adott vállalatoknak és bankoknak vannak megoldásai, annak kizárólag a beszedését bonyolítják a bankok.

 Ez még csak a kezdet, ugyanis az Európai Bizottság javaslatot tett a túlzottdeficit-eljárás elindítására Magyarországgal. Hab a tortán, hogy a magyar soros elnökség ideje alatt döntenek erről.

A túlzottdeficit-eljárás célja, hogy az uniós országok korrigálják a deficit és/vagy az államadósság túlságosan magas szintjét. Az eljárást akkor indíthatják el, ha a tagállam

  • megsérti a GDP 3%-ának megfelelő deficithatárt, (Magyarországon tavaly 6,7% volt) vagy 
  • megsérti az adósságszabályt azáltal, hogy az államadósság szintje meghaladja a GDP 60%-át, (Magyarországon 73,5%) és nem csökken kielégítő ütemben, ami azt jelenti, hogy az ország adósságszintje és a 60%-os referenciaszint közötti különbséget évente egy huszaddal kell csökkenteni (átlagosan 3 év alatt).

Adóemelés mellett, sok kerül az állami beruházások negyedének elhalasztására (675 milliárd forint), ami megkérdőjelezi a gazdaság jövő évre tervezett fejlődési ütemét.

Romániában, ahol még két választásra kerül sor az év végén, összetettebb a helyzet.

Bár a költségvetési hiány az év első öt hónapjában elérte a GDP 3,4%-át, de a várható   3%-os éves növekedési ráta és a március végi, 60% alatti, 51,9%-os államadósság (169 milliárd euró) kedvezőbb kilátásokkal kecsegtet.

2024-ben a gazdaság kipiheni az előző három-négy év válságait, de 2025-ben jön a feketeleves.

Elkerülhetetlen a gazdaság átfogó szerkezeti átalakítása a technológiai változások figyelembevételével, valamint az állami kiadások csökkentése, az állami apparátus karcsúsítása.

Elmúlt az az idő, amikor kizárólag a közfogyasztás volt a gazdaság motorja. A december végén felálló kormánykoalíció prioritása az adóreform beindítása lesz, a többkulcsos (sávos) adózás bevezetésével, a liberálisok és az RMDSZ doktrinális tiltakozása ellenére.

Ez gyakorlatilag adóemelést jelent, amit egy szociálisan érzékeny szociáldemokrata

kormánynak politikailag könnyebb eladni, mert a tehetősebbek hozzájárulása nő a közteherviseléshez.

A választások eredménye döntően befolyásolja a következő négy év gazdaságpolitikáját.

Lakatos P.

Newsletter
Loading

V-ar putea interesa și...

Articole populare...