Gyakorlatilag semmi. Olyan mindegy, hogy felesége hívta-e haza Nagyszebenbe, vagy Richard Grenellnek, a különleges küldetések elnöki megbízottjának, aki Trump első elnöki kormányzása idején a nemzeti hírszerzés megbízott igazgatója volt és „véletlenül” egy napra Bukarestbe látogatott, tanácsára mondott le, az élet megy tovább.
Azok többsége, akiket érdekel a politika, december óta úgy vélekedett, hogy minden szempontból jó lenne, ha lemondana. Végre megtörtént.
Az elemzők, a politikusok, az újságírók, a talkshow műsorok résztvevői most azt taglalják, kinek használ, kinek árt a lemondás.
Abból a szempontból jogos ez a hozzáállás, hogy nem érdemes mérleget készíteni Iohannis kétszer ötéves mandátumának eredményeiről, ha nem számítjuk ide a golfozás romániai népszerűsítését.
Ő kizárólag a pártok összeugratásában és lejáratásában alkotott maradandót. A liberálisok nagymértékben a Iohannis számlájára írják választóik elpártolását.
Emlékezetesek maradnak hivatalos külföldi luxusutazásai és felesége, nem mindig a protokollnak megfelelő, öltözködése. Ezeken napokig csámcsogott a bulvársajtó.
Lemondásával, mint a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) elnöke, adós marad az összes titkosszolgálati és belügyminisztériumi jelentés és bizonyíték ismertetésével, amelyek alapul szolgálhattak az Alkotmánybíróságnak az államfőválasztás megismétléséhez.
Ezek teljeskörű ismerete nélkül nehéz lesz minden kétséget kizáróan rendezni a kialakult helyzetet és törvényesen megakadályozni Călin Georgescu újbóli elnökjelöltségét.
Másik adósságát, a jogtalanul szerzett házai bérleti díjának állam felé történő megtérítését remélhetőleg az Adóhatóság behajtja, mielőtt elévülne az eset.
Adós, fizess!
Lakatos P.
